Látogatás Ráhel Smékalová otthonában

A lakásban számos ikonikus tárgyat találunk, amelyek egyrészt a kortárs cseh designszcénát tükrözik, másrészt Ráhel külföldi utazásait, ahonnan időnként hoz haza valami újat. A falak szinte galériaérzetet keltenek - kortárs alkotók képei díszítik őket, akiket Ráhel személyesen ismer vagy akikkel szakmai kapcsolatba került.

„Azt gondolom, hogy engem leginkább az a bútor jellemez, amelyik pont az utamba kerül."

Semmi sem véletlenszerű, és semmi sem pusztán térkitöltő. Minden tárgynak megvan a maga története és Ráhel szívesen meséli eredetüket.

Az enteriőr évek alatt formálódott egésszé – tárgyakból, amelyek véletlenül, de nem ok nélkül kerültek Ráhel életébe. Elmondása szerint egyfajta szinergiát érez önmaga és egy-egy bútor között, amikor rátalál - és éppen ezért gyakran fedez fel gyönyörű dolgokat meglepően alacsony áron.

„A mi otthonunk mozaikszerűen rakódott össze azokból a tárgyakból, amelyek idővel az utamba kerültek. Az ügyfeleimnek tervezett lakásokkal ellentétben, ahol a nulláról indulunk, a mi otthonunk igazán olyan összeragasztott dolog, amely velem költözött egyik lakásból a másikba. Egyszerűen gyűjtő vagyok," – mondja Ráhel.

A korábbi otthonukhoz képest Ráhel a legjobban a két fürdőszobának örült. Humorosan megjegyzi, hogy két fiával és egy férjével szemben kisebbségben van otthon, ezért akart egy fürdőszobát csak magának - nőieset és gyengédet.

Ma kis menedékeként tekint rá, ahová pihenni és feltöltődni jár. Napközben sokszor enged meg magának egy fürdőt, amelyet napi újraindításként él meg. „Valakinek az ebéd a szünet, nekem a kád," – mondja mosolyogva.

A berendezésnél azt szerette volna, ha a tér lágyan, nőiesen hat, miközben vintage és antik jegyeket is hordoz. Az atmoszférát egy hattyú formájú törölközőtartó, olasz muránói lámpák és lekerekített formák teremtik meg, amelyek lágyabbá és otthonosabbá varázsolják a helyiséget.

A felújítás eredetileg egyszerűnek tűnt - idejönni, lebontani egy falat, festeni, befejezni a padlót, kész, beköltözünk. A valóság egészen más volt. Ráhel nyolc hónapon át szinte minden napot az építkezésen töltött, porral és állandó káosszal körülvéve - ráadásul két kisgyerekkel.

Visszatekintve azonban azt mondja, hogy ez teljesen ráillik a személyiségére. A dolgokat először megálmodja, idealizálja, majd jön a valóság. De ha már döntött valami mellett, nincs visszaút - nem marad más, mint végigcsinálni.

„Ideális esetben összekapcsolnám a fantáziámat a praktikummal, ami azt jelenti, hogy rengeteg beépített elemet, szekrényt, tárolóhelyet terveznék ide. Rejtett megoldásokat hoznék létre vagy másképpen alakítanám ki a konyhát. De ahogy mondani szoktam, egyelőre ez nem lehetséges. Szóval ez főként az én képzelőerőmről szól."

Az egyik tipp, amelyet Ráhel ügyfeleinek is ajánl a terek nagyvonalúságának eléréséhez: gondolkodj mélyebben. Ezt szerinte bizonyos elemek ismétlésével lehet elérni, amelyek vizuálisan összekötik a lakást és nagyobb egységet adnak neki. Valakinek ez lehet csíkos fotel az egyik szobában és csíkos tapéta a másikban.

„Nálunk éppen a mennyezeti lámpák teremtik meg ezt - ha az ember felnéz, látja, hogy az egész tér a csillárok által összekapcsolódik és van benne egyfajta folyamatosság. Az ember sorban áthalad az egyik szobán, a másikon, míg a végére nem ér. Így olyan, mintha minden össze lenne kötve és egységet alkotna" – magyarázza Ráhel.

Kezdettől fogva fontos volt Ráhelnek, hogy biztonságos, stabil otthont teremtsen gyermekeinek - olyan helyet, amelyet igazán magukénak éreznek. Maga is egy biztonságos, szeretetteljes házban nőtt fel és ugyanezt szerette volna gyermekeinek is nyújtani. Hogy egyszer azt mondhatják: itt van az otthonunk, itt nőttünk fel anyával és apával.

„Az volt a motivációm, hogy olyan otthont teremtsek gyermekeinknek, amely valóban az övék lesz."

Bár a lakás ma tele van élettel és örömmel, Ráhel még mindig lát benne lehetőséget a változásra. „Például már várom, hogy a konyhát - amelyet egyelőre használt bútorokból rendeztünk be - egyszer valami gyönyörű, teljesen eredeti megoldásra cseréljük. Talán addig várunk, amíg a gyerekek nem íjaznak vagy fociznak annyit a lakásban," neveti el magát Ráhel.

A jelenlegi kanapét is használtan vették, Ráhel főként praktikus megoldásként tekint rá. Kisgyerekekkel jól tudja, mekkora tehernek van kitéve egy ülőgarnitúra a mindennapokban. Mosolyogva mondja, hogy el sem tudná képzelni, hogy otthon legyen egy ikonikus Ligne Roset Togo vagy az álmai Soriana kanapéja, amit le kellene takarni a gyerekek miatt. Ezért egyelőre a praktikus választást részesítik előnyben, amely megfelel életük jelenlegi szakaszának.

„Nagyon családközpontúak vagyunk. Emiatt az otthonunk nem korlátoz, hanem közelebb hoz minket egymáshoz."

Bár a lakás folyamatosan mozgásban van és ki van téve a mindennapi családi élet sodrásának, semmit nem veszít minőségéből, esztétikájából és bájából. Az egész otthonuk így egy élő, folyamatosan alakuló tér - szeretettel, türelemmel, a gyerekek és az egész család igényeihez igazítva.